Ha megkérdeznéd, hogy melyik városban ért a legtöbb impulzus, vitathatatlanul azt válaszolnám, hogy Dánia fővárosában, Koppenhágában. Nem csak azért, mert az egyik közparkban belebotlottam egy cumifába – no de erről majd később.
Meglepő volt számomra, hogy a hotel éttermében a zöldborsót a héjéval egybefőve szolgálták fel, de konkrétan legyökerezett a lábam, amikor az egyik metrómegállóból kijövet megpillantottam egy LÁNGOS nevű feliratot. Persze odamentem a „büfés bódéhoz”, s anyanyelvemen megkérdeztem, hogy mennyibe kerül a lángos. Az eladó kezdeti meglepetése miatt 3 másodperc fáziskéséssel meg is érkezett a válasz. Megtudtam, hogy hazánkból elvándorolt magyar honfitársam készíti a lángost, de mint mondta, a dánok inkább lekvárral, tejszínhabbal vagy Nutellával szeretik, de jól megy a business. Ja, és egyébként dán koronáról átváltva, kb. 4200-4500 Ft-ba került egy lángos.
Az is meglepő volt számomra Koppenhágában, hogy nem tudtam közterületen úgy elővenni térképet, hogy fél percen belül valaki mellettem le ne pattant volna a bicikliről hogy megkérdezze, Can I help you?
A városba megérkezés is különlegesre sikerült, ez volt az utolsó utam a Malévval, s emlékszem, hogy a reptérre való érkezés után sietve felszálltam a metró legutolsó kocsijába, amely meglepetésemre a másik irányba indult el, mint utóbb kiderült az irány jó, csak ez egy vezetőnélküli automata metró volt, én pedig a legelejére szálltam fel. No de térjünk vissza a fő témára, a cumifára.
Csodálatosan szép parkjai vannak Koppenhágának, az egyik ilyen parkban pillantottam meg egy különleges fát, amelyet közelebbről megszemléltem, s azt láttam, hogy – mint egy karácsonyfán a díszek – ezen ezerszámra vannak különböző színű, kisebb-nagyobb cumik felakasztva. Gyorsan becsuktam a tátva maradt számat, s közben kerestem a lehetséges magyarázatot a látottakra. Viszonylag gyorsan érkezett a megoldás, a fa mellett ugyanis megállt egy család s előttem akasztotta fel a legkisebb gyermekük cumiját. Megtudtam, hogy Dániában a gyerekek 2-3 éves korukban hagyják el a cumit, s ennek a gyermeki traumának az a legjobb módja, ha azt ünnepélyesen ezen a fán helyezik el. Néha még üzenetet is akasztanak a fára, egy cetlire odaírják hogy ki volt a cumi tulajdonosa, s állítólag a cumilerakásért még díszoklevél is jár a legbátrabb szőkébbnél szőkébb ifjoncoknak.
De hogy is jött ez a téma nekem. Bálintkám már négy elmúlt, de sehogyan sem sikerül elhagynunk azt a bizonyost, igaz már csak elalvásnál van rá szükség. Pont egy év múlva újra lesz dolgom Koppenhágában, s gondoltam, hogy Bálintkámat is magammal vinném – elmehetnénk a 178 éves Tivoli vidámparkba és a LEGÓ múzeumba. Vagy sétahajózhatnánk egyet a Nyhawn kikötőből, utána felpattanhatnánk a Malmöbe közlekedő vonatra, amelynek pályája 8 km szakaszon a tenger felszíne felett halad.
Andersen meghalt, úgyhogy nincs mese – ha Bálintkám jövő júniusig „nem jön le a szerről”, akkor muszáj lesz meglátogatnunk ezt a bizonyos cumifát is.