Purgel Zoltán honlapja
purgel.hu

Szegvári besurranó

Sokat gondolkodtam, hogy ezt a posztot feltegyem-e. Azért döntöttem így, hogy felhívjam a figyelmet arra, hogy még jobban figyeljünk egymásra, szomszédainkra, különösen ha egyedül él az illető. Bár Szegvár ebben élen jár – de még nagyobb odafigyelésre van szükség.

Ma a Kórógy utcában észrevettük, hogy egy illető besurran az egyik szomszédunk házába. Gondoltuk, megkérdezzük tőle, hogy „mi járatban” van. Mihelyt kiléptem az utcára, az autóban ülő társa leadta neki a drótot, hogy jöjjön ki. Sietve távozott, próbáltuk fenntartani, de ez nem sikerült. Megkérdeztem tőle, hogy mit akart a néninél – azt válaszolta, hogy meg akarta kérdezni, hogy van-e eladó ágyneműje. Mondtam neki, hogy rendőrt hívunk, s kértem, hogy ne hagyja el a helyszínt. Ezt a kérésemet nem teljesítette, s valósággal elmenekült. Persze fotót készítettem, s kértünk rendőri intézkedést.

Közben próbáltuk megkeresni a nénit, kiderült, hogy delelt, de szerencsére bezárta magára az ajtót, s így nem történt lopás. Habár a magánlaksértést elkövette a tettes – de mégsem tudtak semmit csinálni a kiérkező rendőrök.

Lekérdezték a rendszámot, amely egy hatvani cég nevén van. Úgyhogy megúszta a dolgot, úgyis mondhatom, hogy hogy jól tudta, hogy mit hogyan csinál. Ráadásul a kutyám Bogyó majdnem megharapta, a hab az lett volna a tortán, ha ezért én ellenem indul egy eljárás.

Portálunk sütiket használ. Elfogadom Olvasd el

Adatkezelési tájékoztató